A Mitsubishi elektromobilitási gyártmányfejlesztési stratégiája keretében az elkövetkező évtized közepére teljes egészében akkumulátoros és hibrid elektromos hajtású járművekből állítja majd össze a modellpalettáját - jelentette be pénteken a japán autóipari konszern.
Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 1,98 millió új autót adtak el februárban, ami 13,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte pénteken a Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM).
A VinFast vietnami autógyártó pénteken bejelentette, 2025-ig elhalasztja az Egyesült Államokba tervezett elektromosautó-gyárának beindítását – írja a Reuters.
A Stellantis autóipari konszern "STLA Large" platformra épülő elektromos modelleket készül gyártani a közép-Olaszországi Cassino üzemében - jelentette be a cég egy vezérigazgatói gyárlátogatás keretében.
Zsinórban a harmadik egymást követő napja esett tegnap a Tesla árfolyama, miután körbejárt az interneten Elon Musk kritikája egy elbocsátott Twitter-alkalmazottról - írja a MarketWatch.
Az Európa legnagyobb autógyártójának számító Volkswagen 2023-ban a bevételek és a járműszállítások jelentős növekedésére számít a 2022-es teljesítményhez képest - közölte pénteken a vállalat, az erős rendelésállományra, valamint a chiphiány és az ellátási lánc problémáinak enyhülésére hivatkozva.
Kijöttek a legfrissebb, januári statisztikák a németországi autóállományról. Most először több mint egymillió tisztán elektromos autó van az országban.
Az elmúlt időszakban nagy népszerűségnek örvendett Magyarországon a Tesla Supercharger hálózata, mivel ingyenesen tölthették vele a Tesla tulajdonosok járműveiket. Egy, a vállalat által a tulajdonosoknak küldött levél szerint azonban hamarosan ennek vége szakad, miután már március 9.-től fizetős lesz a Supercharger töltők használata.
Letaszította a francia Bernard Arnault-t a világ leggazdagabb emberének helyéről Elon Musk, miutána Tesla részvényeinek árfolyama sokat emelkedett idén – számol be a hírről a Bloomberg.
A tavalyi áremelések után 2023 elején ismét jelentősen növelték töltési díjaikat a hazai elektromobilitás szolgáltatók, melynek mértéke szolgáltatótól és helyszíntől függően akár a 100 százalékot is meghaladhatta. A szolgáltatók kényszerhelyzetben vannak, és nehéz döntést kellett hozniuk, amikor a különböző helyszíneken más-más tarifát vezettek be az energiaár jelentette probléma kezelése érdekében – mondta el lapunknak Dékány Géza, az Optimum Way Kft. ügyvezetője, aki szerint a hosszú távú megoldást szabályozásbeli változások, illetve az „okos szolgáltatók” megjelenése jelentheti majd. Ha nem sikerül a nyilvános és nem nyilvános tarifákat közelíteni egymáshoz, a nyilvános töltőhálózatok a kis kihasználtság miatt akár meg is szűnhetnek.
A világ legnagyobb akkumulátorgyártójának számító CATL jóval a piaci ár alatti szerződési lehetőségeket kínált egyes kínai autógyártók számára, várhatóan jelentősen lefaragva azok költségeit. Az egyes elemzők szerint már "árháborús" lépés az elektromos autók egyik legfontosabb komponensének számító lítiumárak jelentős esése közepette érkezett.
Az Egyesült Államok az akkumulátorgyártás kritikus nyersanyagaira kötött részleges szabadkereskedelmi megállapodással kész elérhetővé tenni az európai autógyártók számára is az elektromos autókra adott amerikai adókedvezmény igénybe vételét - jelentette ki Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a G20-ak pénzügyminisztereinek konferenciáján az indiai Bengaluruban.
Az Audi azt tervezi, hogy autógyárat épít az Egyesült Államokban, hogy kihasználja azokat a támogatásokat, amelyeket az inflációcsökkentő törvény (IRA) keretében nyújt az USA, nyilatkozta a vállalat vezérigazgatója, Markus Duesmann a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak.
A mai napon döntött a Fővárosi Közgyűlés arról az előterjesztésről, melyet Szaniszló Sándor, Horváth Csaba, Soproni Tamás és V. Naszályi Márta nyújtott be. Az állásfoglalás értelmében a főváros területén kizárólag azt követően épülhet akkumulátorgyár, hogy azt helyi népszavazás után a lakosság támogatta – írja a HVG.
A Tesla bár már megkezdte az akkumulátorok összeszerelését a németországi üzemében, de az amerikai inflációcsökkentő törvénynek köszönhetően (Inflation Reduction Act, IRA) a gyártást az Egyesült Államokban fogja összpontosítani - közölte a vállalat. Ezzel a Tesla lett az egyik első olyan cég, amelyik az amerikai csomag által kiváltott stratégiaváltásról döntött és nyilatkozott.
Kerékpár, autómegosztás és IoT – ezek lehetnek a közlekedés legfontosabb trendjeit 2023-ban a GreenGo közleménye alapján. Egyes statisztikák szerint egyre többen gondolják úgy, hogy felesleges sok millió forintért olyan gépjárműveket birtokolniuk, amik átlagosan napi egy órát vannak használatban. Ezzel párhuzamosan a kerékpárforgalom pedig nagy növekedés elé néz a világ nagyvárosaiban. A trendek azt mutatják, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz is, hogy pillanatok alatt javaslatot kapjunk egy applikációtól az összes közlekedési eszközök ideális kombinációjáról például egy útvonattervezés során. A dolgok internete (IoT) a jövőben több milliárd eszközt köt majd össze az okostelefonoktól a fűtési rendszereken át az autókig.
Az akkumulátorgyártás a következő években óriási mértékben növeli a feldolgozóipar termelési volumenét Magyarországon. Ennek kapcsán elkezdtek napvilágot látni különböző számok, amelyek a járműipar jelenbeli és jövőben várható gazdasági súlyát voltak hivatottak megbecsülni. A probléma csak az, hogy ezek a mutatók rendkívül falsak.
Hétfőn hivatalosan is elindult a Volvo autógyár Kassához közeli gyártócsarnokának építése – írja az Infostart. Az autógyár a beszállítókkal együtt 12 ezer embernek adhat munkát a régióban. A szlovák állam eddig több mint 280 millió eurót különített el a beruházás támogatására.
Az akkunagyhatalmi státuszunkról zajos, noha érdemi vita pattant ki, ha már a gumiabroncs-fejedelemség ügyében elmaradt. Érthető az indulat: egyenként is nagy projektekről van szó, amelyek sokak életét, közösségek és térségek viszonyait érintik. A helyi aggályok akkor is komolyan veendők, ha a nemzetgazdasági előnyök tetemesek. De vajon azok-e? Jórészt ígéretek, hitek és hipotézisek uralják a szakmai és közéleti vitát. Ez annyiban érhető is, hogy sem a máshol zajló események, sem a közelmúlt esetei nem adnak kellő kapaszkodót a most zajló folyamatok előnye-hátránya mérlegének autentikus kimondásához. Ugyanakkor e megaberuházások nyomán tartós szerkezeti eltolódások következhetnek be, súlyos következményekkel. A jövőnkkel való szembenézést tehát nem lehet megspórolni. Érdemes azonban a napi vitáktól egyet hátrább lépve rátekinteni a már kivehető világtrendekre és a történelmi párhuzamokra.
Jelenleg is tárgyalások zajlanak négy kínai nagyvállalattal, amelyek eredményeként nyolc-tízmilliárd euró értékben újabb beruházások érkezhetnek Magyarországra - tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.